Pofára estek. III. András a vártnál keményebb csávónak bizonyult. Világot
látott, művelt és eszes srác lévén tudta, hogyan kell egy királynak cselekednie.
Sorra adta ki azokat a törvényeket, amelyek az oligarchák hatalmának letörésére
szolgáltak. Az ellenük való küzdelemben az egyházra támaszkodott. Közben fényes,
nyugati mintájú királyi udvart tartott, ahonnan a kunok ki lettek paterolva.
Egymást követték a lovagi tornák, a díszlakomák, a pompás események. Zászlók,
fanfárok, trubadúrok, csillogó lovagi vért. Szurkolók, konfetti, pénztárszalag,
ollé, ollé. Minden, ami kell. Az egyiket megvakították, a másik ellen a saját
apja viselt háborút, a harmadikat a felesége nyaggatta, hogy szerezzen már egy
nyamvadt koronát, a negyedik a férje helyett is hordta a nadrágot, amíg amaz
titkos gyűlésekre járt. Volt köztük alacsony és magas, okos és buta, jó fej és
tökfej, tökös magyar és nyápic külföldi - s persze nyápic magyar és tökös
külföldi is. Emberek voltak - bár néha túlságosan is, olykor pedig tán nem
eléggé. Esendőek, mint mi mindannyian. Bizonyára ők is egy csomó hülyeséget
kiposztoltak volna magukról, ha lett volna rá lehetőségük. Hogy milyenek is
voltak ők ötvenketten, Magyarország uralkodói, ezt szeretné nektek megmutatni ez
a kis könyv. A kötethez Lakatos István készített rajzokat.