Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen
kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.
Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja
az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo
fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és
a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne... Társra talál,
akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább
visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre
elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt.
Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről,
amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi
történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban. Dzsongminnak örökre az
emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske. Rengeteg
gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még
rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki
már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva
tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles
darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét,
amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a
tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül
egészen a lábujjáig. Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a
házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor
városrészbe költözött. * Ugyanilyen meleg nyár volt, amikor először járt ebben
házban. Szomjúságtól és a nyakába csorgó izzadságtól kimerülten járta a
környéket, eladó ingatlanokat nézegetve. Belefáradt, hogy kétévente költöznie
kell és hogy semmilyen érzést nem keltett benne az otthonának nevezett tér,
kizárólag gyakorlati funkciót töltött be. - Ez ma az utolsó? - kérdezte
kedvetlenül Dzsongmin. Az ingatlanügynök körbevezette őt Ilszan különböző
részein, hosszasan dicsért minden ingatlant, Dzsongminmégsem tudott választani.
A rendezett lakásoknak megfizethetetlenül magas ára volt, olcsóbbak pedig csak a
külvárosban voltak, ahonnan nehéz lett volna munkába járni. - Hölgyem, várjon
egy kicsit. Nézzünk meg még egyet. Van egy társasház, ami pont megfelelne egy
egyedülálló nőnek. Tényleg ez lesz az utolsó!- Rendben. Nézzük meg azt is.
Burkolt hidegháború zajlott a szerződését megkötni kívánó ingatlanügynök és a
mindig bizonytalan válaszokat adó Dzsongmin között. Ő azonban megfogadta
magában, hogy még ma megnézi az összes eladó ingatlant, és haladéktalanul
dönteni fog, nem vár hétvégéig. - Szereti a gesztenyét? - kérdezte váratlanul az
ingatlanügynök, ahogy befordultak a Gesztenyesor negyed egyik keskeny utcájába.
- Nem, nem igazán. - Ezek itt mind gesztenyefák. Ősszel virágba borulnak,
egyszerűen gyönyörű. Azt hallottam, hogy a környékbeli nők gyűjtik is a
gesztenyét... Dzsongmin nem felelt. Egy halom zöld levél, barna törzsek: minden
nyári fa hasonlóan néz ki. Ránézésre nem tudta megállapítani, melyik lehet a
gesztenyefa. A lakás a negyedik épületben volt. Az emelkedőn az
ingatlanügynöknek is gyorsan elfogyott a mondandója. Mindketten a lépéseikre
koncentráltak. Ahogy az épület elé értek, Dzsongmin megállt. Első pillantásra
beleszeretett a helybe. A falakról itt-ott mállott a vakolat. De az erkély
különleges, boltíves ablaka és ahogy az elefántcsontszínű külső falat
narancssárga ablakkerettel emelték ki, Európát idézte. A narancssárga szegély
nyújtotta lezser vidámság jól illett a nyári meleghez. A harmadik emeleten
valaki pozsgás növényeket helyezett a boltíves ablakba. A negyedik emelet utolsó
lakásánál végig színes zoknikat csíptettek fel a szárítókötélre, mintha csak
ezzel üdvözölnék a nyári napfényt. Tenyérnyi, sárga babazoknik lógtak egymás
mellett. A szomszédban egy nagy, könyvektől roskadozó polc látszott. Lehet, hogy
egy részmunkaidős egyetemi tanár lakik ott, akit a munkája miatt ide-oda
helyeznek? Dzsongmin furcsamód el tudta itt képzelni a mindennapjait. 301-es
szám. Letekintett az ablakból oda, ahol az imént álltak. Lágy, meleg szellő
bujkált hosszú hajszálai között. Az épület nem volt sokemeletes, de mégis jól
lehetett innen látnia helyet körülölelő távoli hegygerincet is. Dzsongmin úgy
érezte, hogy szeretné feldíszíteni az ablakot. Habozás nélkül az őt figyelő
ingatlanügynökhöz fordult. - Megkötöm a bérleti szerződést. Úgy érezte, ezen a
helyen sokáig maradhat anélkül, hogy belefáradna. Az élete olyan jól halad majd,
mint egy gyorsuló kerékpár, amit hajtani sem kell. Dzsongmin először szerette
meg az otthonát. Az álmot azonban egy pillanat alatt elfújta a szél. A
kerékpárja lejtőhöz ért. A gyorsulás túl nagy lett, a gép irányíthatatlanná
vált, majd látványosan felborult. S amikor már a pedál is kipörgött és teljesen
mozdulat