Magyarország összeomlását az állami támogatásokból működő fősodratú
történetkutatás ma is meghamisítva mutatja be. Pedig rengeteg új adat,
megcáfolhatatlan bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy hazánk
szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek
szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek. Elég csak Raffay Ernő Harcoló
szabadkőművesség vagy Politizáló szabadkőművesség című könyvére gondolnunk. Az
1900-as évek elejétől kezdve elképesztő támadássorozat indult a magyar állam
intézményei ellen, amelyek célja a katolikus egyház, a magyar identitás és
kultúra felszámolása. Így sodródik bele hazánk az első világháborúba, a
bomlasztó erők pedig mindent megtesznek azért, hogy káros tevékenységüket a
hadseregben is eredményesen fejthessék ki, hogy aztán majd az összeomlással
felszínre kerüljön az a csőcselék, amely valóra váltja az országvesztők céljait.
Ezeket az utolsó drámai napokat mutatja be Lukachich Géza visszaemlékezése, aki
hiteles szemtanúja volt a budapesti eseményeknek, katonai parancsnokként pedig
megpróbálta a lehetetlent, megkísérelte megakadályozni az összeomlást. Báró
Lukachich Géza 1930-as években megjelent könyve beszerezhetetlen, tartalma nem
ismert a nagyközönség előtt. És nem véletlenül van indexen, hiszen híven mutatja
be nemcsak a Károlyi Mihály nevével fémjelzett puccs hátterét, hanem a korabeli
államvezetés abban játszott felelősségét is. ...... Somorjai báró Lukachich Géza
(Kassa, 1865. március 29.-Budapest, 1943. december 25.) császári és királyi
altábornagy, katonai szakíró. Az első világháború elején Szerbiában, később az
olasz fronton harcolt. Doberdónál és Isonzónál hadosztályparancsnok volt,
csapataival a legvéresebb ütközetekben is helytállt. Példamutató magatartásáért
és vitézségéért 1917-ben Mária Terézia-rendet, ezzel együtt pedig bárói címet és
nemesi előnevet (somorjai) is kapott. 1918-ban a hátországi biztosító csapatok
parancsnokának tették meg.