A kalauz azonban felriasztja. ? Jegyeket kérek! ? Most válik el! ? gondolja
rémülten a halottvivő, és odanyújtja két jegyét. ? Az enyém s a feleségemé! A
kalauz a halott arcába világít lámpájával és megremeg. ? Alszik! ? válaszol a
sötétben egy vésztjósló, komor hang. A kalauz tétováz, de egyszerre elszánja
magát és a jegycsípővas beleharap a halott jegyébe is. Íme, a magyar
novellairodalom egyik legszebb, legmegrázóbb, katartikus jelenete Nyirő József
tollából. Elárulhatjuk: a Kopjafák nem szűkölködik ehhez hasonló jelentekben.
Nyirő ebben az életművében is kiemelkedő jelentőségű, olvasmányként pedig
lebilincselő kötetben ugyan a székely temető kopjafáit faggatja letűnt korok
hajdani embereinek sorsáról, de valójában nagyon is az élők számára keresi a
zűrzavaros idők buja növényzetében a jövendőbe vezető utat. Sokat elmond
jelenünkről, hogy e kutakodás - az egyébként időtálló esztétikai hozadékán túl -
még ma sem érdektelen számunkra.