Ritkán olvasnak enciklopédiát. Reméljük, a kivétel A feledés enciklopédiája
lesz. Holott ez nem ígér teljességet. Ami kimaradt, azt elfeledtük, mondja a
szerző. Valójában persze az enciklopédia éppen a kimaradtakért, az
elfeledettekért perel. A mű számos szőnyeg alá söpört, eltitkolt eseményt idéz.
Halványuló arcokat fest újra, elmerült történelmi eseményeket rajzol meg
kivételes élességgel. A sarokban, mint egykoron a reneszánsz festményeken, az
alkotó ül, és mesél. Egy-egy megjegyzése átrendezi a tablót, s ezzel valósággal
újrafogalmazza a közelmúltat. Ungvári Tamás enciklopédikus tudása, bölcs
iróniája, egyedülálló stílusa újjáértelmezi a történelmet, és ezáltal a jelent.
Lebilincselő sztorik füzérét tartja a kezében az olvasó egy világot járt
elbeszélő tollából. A feledés enciklopédiája szemérmes memoár, históriai
panoráma, kulturális ajzószer - izgató részletekkel, fájdalmas emlékekkel.
Ungvári Tamás még az útlevelébe se engedi beírni a doktorátusát, szerinte az
életrajz két szó: Ungvári Tamás. Vagyis a név. Azt vallja, hogy egyetlen dolgunk
van e földön, hogy a nevünknek jó hírét szerezzük. Arra is büszke, hogy önálló
műveit és fordításait folyamatos, félszázados munkaviszonyban alkotta mint
főállású szerkesztő, dramaturg, főiskolai, majd egyetemi tanár, az
irodalomtudományok akadémiai doktora Budapesten, később Salzburg, München,
Párizs, New York, Boston, Los Angeles katedráin. Díjakat és kitüntetéseket
szerinte akkor kapott, amikor vagy összetévesztették valakivel, vagy éppen
eljutottak az U betűhöz, de azért eddigi érmeire és diplomáira mégis büszke.
Műveinek felsorolása ellen technikai okokból tiltakozott, túlságosan hosszú a
lista. Fordításainak említését elfelejtette letiltani, így csak annyit, hogy Az
ügynök halála, a Galilei élete, a My Fair Lady (G. Dénes Györggyel) az ő munkája
volt. Meg a Napsugár fiúk, a Páratlan páros, A miniszter félrelép, és még
sorolhatnánk. A szerzővel együtt valljuk, hogy mindig az utolsó mű a
legfontosabb. Ungvári Tamás A feledés enciklopédiájának írója.