Százéves táncosnő A Százéves táncosnő Berkovits György második drámakötete. Az
első, öt színdarabból álló Abreál 2002-ben jelent meg. Átírta két színdarabját,
az Abreált, szigorúbb szerkezetbe ágyazva, Százéves táncosnő, címmel, és az
előző változatnál sokkal kiemeltebben hangsúlyozva azt a két motívumot, amelyre
a darab épült, miszerint a százéves táncosnő úgymond élve temette el férjét,
amely persze semmi más, mint a zsidó sors metaforája; és szintén jobban
hangsúlyozva, hogy a szintén táncosnő, nyolcvanéves lánya politikai parancsra,
felsőbb utasításra vált el a férjétől, mert ha nem teszi, akkor mindent kockára
tesz, az életét is. Az Egy különös asszony Évája emlékeztet az Életvesztesek
című dráma főhősére, életének, út -és társkereséseinek stációira; az értelmiségi
Gyárfásra, az elkapatott fotós, Pálra, az erőszakos rendezőre, Gézára. Átírta a
Gabes és Gy. Bencét is, színpadszerűbbé téve, Maffiózó és a túsz címen, és
sokkal kiemeltebben rámutatva, hogy a többszörös gyilkos maffiózó, aki
háborítatlanul éli a milliárdosok életét, egyszerűen fogva tartja, túszként, a
valaha neki tanácsokat adó értelmiségit, és gúnyosan kifejezi, hogy
tulajdonképpen egy panoptikumba zárta, mert manapság egy értelmiségi csak
panoptikumba való. Berkovits György szívesen hangoztatta, hogy darabjai a
képtelenség stílusteremtő erejéből fakadnak, de ez a képtelenség szerinte a
realitásé, az életé, ha úgy tetszik az élet képtelen stílusa, amelyből,
szerinte, színjátékainak szellemisége fakad. Azonban kesernyés fanyalgás helyett
választékos szellemességgel beszél minderről.