A megfagyott idő - II. Ereszt a rendszer Ismerős történetek, (mert) rólunk van
szó A történelemkönyvek a történészekre maradnak, akik évekkel, évtizedekkel
később értékelik a történéseket. Az újságíró viszont ott van a tűzvonalban,
naponta megírja a maga jegyzeteit, s lefesti a világot. Ha vissza akarunk nézni,
leltározunk, vagy csak emlékezünk, akkor ezek a jegyzetek felidézik az utóbbi
éveket. Lehet, hogy mi egy kicsit másképp láttuk a világot, néhol máshová
tennénk ki a vesszőt, de ismerős minden történet. Regös nem történelmet ír, ő
inkább leírja az egész világot, ott van minden kilométerkőnél, akkor is, amikor
az ellenzéki összefogást elfújta a szél, Zuglóban nyerésre áll a szemét, Ózdon
elzárják a vizet, a miniszter mázsás pofonokat vált a főbankárral, vegzálnak és
fogdába dugnak egy nyugdíjast, mert hamisnak tűnik a bérletén a pecsét. Regös
megnézte a Revizort is a Vígszínházban, nincs ellenére a kampányszínház, mert
neki úgy tetszik, hogy minden színház kampányszínház és nem állta meg szó
nélkül, amikor egy város vezető hivatalnokai energiakonferenciára utaztak, de
aztán inkább napoztak, horgásztak és koktéloztak. És amikor a közétkeztetésből
száműzték a sót, borsot, paprikát, és a cukrozott üdítőt, Regös bevallotta,
mindig arról álmodott, hogy valaki megmondja neki, mit egyen és mit igyon. A
gondoskodó állam pedig már itt jár a kertek alatt, hiszen beígérte a
miniszterelnök a teljes foglalkoztatottságot is. A jegyzetíró szerint érdemes
volna visszanézni, hiszen Déva vára például elég munkát adott a kőműveseknek és
a Kádár-érában is minden rendben volt munka frontján, csak a gyárkapunk belül
nem jutott mindenkinek szerszám. Nyugodtan dobja el a történelemkönyveket, ha
tudni akarja, hol él. Mert rólunk van szó.