Háromszéki költők antológiája Kifejez, megörökít, leleplez, megjósol, összeköt,
bemutat...: és még mennyi mindent tud a vers! A poétaság ugyan nem a határokról
szól (beleértve a mindenkori közigazgatási határokat is), hanem a nyelv, a
képzelet, a közlésvágy határtalanságáról, de a 16-17. században megyeként, a 19.
században Háromszék vármegyeként egyesített, egykori Sepsi-, Orbai-, Kézdi- és
Miklósvárszék a köznyelvben ma is identitásjelölő. Legalábbis azoknak, akiknek
élményvilága kapcsolatos a hellyel és lakóival. Az identitáshoz történetek,
kifejezésmódok, tájak, szokások tartoznak, és erősen, letagadhatatlanul a
születési hely is. Poeta non fit, sed nascitur - akár elfogadjuk a közmondás
igazságát, akár nem, aki itt született, bizonyára bekerülhet egy 'háromszéki
költők' műveit tartalmazó antológiába. De az is, aki élete hosszabb-rövidebb
idejét itt töltötte; és máris felvetődik a területhez kapcsolódás részlegessége,
érzelmi eleme, az egyén és a hely, de még inkább az egyén és emberi környezet
viszonya. A művek és a szerzők sora bizonyára bővíthető, és a kötetben helyet
kapó versek egymás környezetében most új életre kelhetnek, jelezhetnek tematikus
irányokat, de változatosságukban a háromszékiség nem kizárólagos összetevő.
Benedek Elek Budapestről települt haza Kisbaconba, a Siménfalván született
Farkas Árpád Sepsiszentgyörgy emblémája is lehetne, de hogy ne volna háromszéki
is Szabó Dávid, aki élete minden állomáshelyén neve mellé rendelte azt, hogy
Baróti/a baróti? Vagy a Dabasra települt Kapui Ágota? Aranka György, akit
környezete zágoni, ifjabbként tartott számon? Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely,
Barót, Nagyajta, Kisbacon, Kovászna... Hogy kik vagyunk, és hányféle csoporthoz,
helyhez kötődünk érzelmileg-intellektuálisan, személyiségünk lényeges
összetevője. Jó, ha ez kifejezésre is jut.