Ellenfényben Valamivel Születtem, mint oly sokan mások, igaz, Kardos András
néven már kevesebben, és 1953-ban még kevesebben. Magyar-esztétika szakon
végeztem, magamat leginkább kritikusnak, esztétának és szerkesztőnek tartom. A
szocializmusnak becézett kádári korban voltam katona (ezt csak azért említem,
mert itt értettem meg igazán, hogy hol élek: diktatúrában), voltam évtizedig
állástalan és a demokratikus ellenzék másodvonala, írtam kritikát, esszét,
tanulmányt. A váltás után Debrecenben tanítottam a Filozófiai Intézetben húsz
éven át, hála mesteremnek és barátomnak, Vajda Mihálynak. Szerkesztettem a Hiány
névre hallgató szociálliberális kétheti lapot és a Gond című filozófiai
folyóiratot. Életem legmunkahelye a Lukács Archívum lett, ahol a rendszerváltás
után egészen az intézmény szétveréséig (2017) dolgozhattam. Ezt azért is tartom
kiváltságnak, mert Lukács György volt az a filozófus, aki egész életemben
megkerülhetetlen szerepet tölt be, akár vitázom vele, akár csak megérteni
próbálom. Lukács mellett Vajda Mihályt kell megemlítenem, valamint apámat, Pándi
Pált, akivel szintén egész életünk a szeretet és a vita kettősségében zajlott
le. Mint remélem, ebből a kötetből is kiderül, hogy életem alapmorfológiája a
létnek ez a két modusa: vita és szeretet.