Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a
génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő ? egy harmincas éveinek közepén
járó férfi ? aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden
változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen
lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt
földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A
türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos
várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a
haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel ? a jövőjét is.
Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz
nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár
átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden
mondatával a mához, a mának szól. Mindig ugyanazt szajkózták, szórakozott
vénembernek gondoltam őket: az anyai nagyapámat meg az apai nagymamámat. Sátoros
ünnepéknél játszották el, mint valami rituálét, hogy belekezdtek a történetükbe,
és pontosan ugyanazokkal a szavakkal mondták el, mint legutóbb. És mi, a család,
ugyannál a résznél nevettünk, esetleg valamelyik nagynéném mondott valamit ?
persze ugyanazt. Azon is nevettünk. Kamasz voltam, úgy hittem, öregek,
szenilisek. Nem tudtam, hogy a tüzet őrzik, a hagyományt, a családi emlékezet
morzsáit söprik össze. Talán utoljára. Ha akartam, ha nem, hallottam a meséiket.
Azóta is ebből élek. Csak már kénytelen vagyok magam továbbkölteni őket. De
szerencsére azt megtanultam, hogy üres ember, aki mellett nem fér el a múltja.
Grecsó Krisztián