Jászai Mari feltámasztása Három évvel a Bátor Csikó színművei után Márton László
újabb drámakötettel jelentkezik. Az itt olvasható négy színmű mindegyikére
rányomja bélyegét a műhelymunka, a közös gondolkodás a mindenkori társulattal.
Az Avvakum az orosz egyházszakadás két élharcosának mártíriumát mutatja be, és
azt vizsgálja, hogyan válhat színpadi akció a rabságból, vagyis a cselekvés
kényszerű hiányából. A Caraffa a hírhedt eperjesi vésztörvényszék működését
követi nyomon, és arra hívja fel a figyelmet, hogyan mossa össze a zsarnoki
hatalom az irodalmi képzelődést a politikai koncepciós perrel. A Picasso a
zseniális művész utolsó húsz évét sűríti fél órába a háború utáni népszerűségtől
a fokozatos elmagányosodásig, miközben a képzőművészeti formanyelv színpadi
megfelelőit keresi. A címadó dráma, miközben egy tanárnő küszködését és a mai
magyar közoktatás visszásságait jeleníti meg, egyszersmind Jászai Mari alakját
is új életre támasztja. Márton László az egyes emberi sorsokat, szereplőinek
mozgatórugóit éppoly érzékenyen látja át, mint a világtörténelem korszakokon
átívelő összefüggéseit. Prózai munkáihoz hasonlóan drámáit is a burjánzó
szellemesség és a groteszkig menő kíméletlen él hatja át, és mindenekelőtt: a
szabadság.