Az elrontott Japán - Budapest-Tokió-Berlin ,,Nagyon regota tart. Megprobaltam
megmagyarazni magamnak, hogy semmi ertelme, hisz ugyet sem vet ram, hiaba
bamulom ot, hiaba veszem fel a legszebb ruhamat, hiaba illegetem magamat elotte,
nem erdeklem. Nem tudom, ki az, akit szeret, megprobaltam kitalalni, de mindenki
gondosan titkolja elolem. Igy nem is tudom, mit kellene tennem, hogy rajojjon: o
az egyetlen igazi es utolso lelegzetemig tarto szerelmem. Szeretem, amikor
mocskos es tragar, szeretem, ha tavasszal megrazza magat es kivirul, szeretem.
amikor elszurkul az oktoberi esoben, meg az orditozos, hablatyolos pillanatait
is szeretem. Szeretem, amikor egy hetret gornyedt bacsit kuld nekem, aki
hangosan uvolti: ,,ezt is eltitkoljak elolunk, pedig mi mindent tudunk, szeretem
az undorito betonkolosszusait, a bronzba ontott kinjait, az esetlen es patetikus
turulmadarait, szeretem szemetestul, hajlektalanostul, vagyis majdnem vakon
rajongok erte. A villamoson is szeretem, pedig gyakran buzolog, lottyadt es
kiszikkadt arcokat tesz elem, megsimogatnam mindegyiket, ha tehetnem, de maradek
jozan eszem lefogja a kezemet. Szeretem az ejszaka kozepen betepve orditozo
koveteit, holott nem tudok aludni toluk, szeretem a banalis mondatait, az
indulatait, az ertelmetlen gyuloletet, a szenvedelyes rombolasait. Mondtak mar
nekem sokan, hogy o nem melto hozzam. Talalnom kellene egy meltosagteljeset,
szepet es kifinomultat helyette. Evizedekig kerestem olyat, nem talaltam, pedig
sokat tettem ezert, bizakodva es remenykedve, hogy vegre megszabadulhatok ettol
a nyomaszto szerelemtol. Elkepzeltem, hogy egyszer meg is talalom azt, aki
viszontszeret, felszabadult leszek, mosolygunk majd egymasra, talan meg is merem
simogatni, hiszen viszontszeret. (....) Meg tudok varni, van meg nehany evem.
Nem akarok lemondani egyetlen remenytelen szerelmemrol, a hazamrol,
Magyarorszagrol. (Reménytelen szerelem)