Terra Nem emlékeztem, mennyire szűk is a test. Nem emlékeztem, milyen is, amikor
besűrűsödik a téridő. Nem emlékeztem, hogy bántja a szememet a fény. Elfeledtem,
mekkora fájdalom, amikor az első lélegzetvétel szétfeszíti a tüdőmet, és minden
sejtem sikít a láztól. Elfeledtem ezt, de most itt volt megint. Csak üvölteni
lehetett, mást nem lehetett, csak üvölteni. Aztán jött anyám ziháló keble, az
otthon mása, elcsitultam itt. Borzasztó fáradtság csukta le szemem. Utolsó éber
erőmmel imám felfelé szállt: Égi lámpások fénye világítson szívembe utat! Anyám
remegő teste elringatott hamar. Emberlét. Függöny fel.