Vörös keresztek Megírtam, és utána csaknem egy évig meg sem tudtam szólalni -
mondta Szasa Filipenko, amikor arról kérdeztem, mennyire szereti a művét. Az
elsőtől az utolsó betűig el kell olvasni, mert szerethető könyv, méghozzá
nagyon. Letisztult, végtelenül egyszerű nyelven beszél hozzánk, de közben
leizzaszt; gyötör, hogy rágjuk meg minden szavát. A Sztálin-kultusz sokadik
reneszánszát megélve a dicsőség és a diktatúra dilemmáját dörgöli az orrunk alá
a fehérorosz szerző, aki bár fiatal, de máris az orosz Nagy Könyv tévéműsor
díjazottja. 1941-45: ma is meg tudjuk csinálni - ezzel a matricával az autójukon
száguldoznak ma a modern orosz patrióták. Vajon arra büszkék, hogy a németek
négymillió oroszt ejtettek fogságba a megszállás első fél évében, és a sztálini
vezetés nem akart erről tudomást venni? Hogy a svájci Vöröskereszt embermentő
akciója sikertelen volt, mert süket fülekre talált a külügyi népbiztosnál? Vagy
arra gondolnak nosztalgiával ezek a mostani vagányok, hogy a foglyul ejtett
oroszok kétharmada vagy éhen halt, vagy embertelen körülmények között végezte be
Sztálin cinizmusa miatt? A főszereplő Tatjána Alekszejevna építész férjét
háborús bűnössé nyilvánították. A svájci segélyszervezet rávezette a
hadifogolylistájára, és fogolycserére javasolta. A lista az akkor éppen ott
dolgozó, rettegésben élő asszony kezébe jutott, így rábukkant férjére, akiről a
háború kezdete óta nem hallott. Vegye le férjét a listáról, vagy kérvényezze az
árulók között nyilvántartott házastárs elengedését hivatalosan, ezzel
feljelentve saját magát is? Mindkét lépéssel bajba sodorhatja a családját, így
csak egy megoldás maradt: a lelkiismeretére hallgatni. Dosztojevszkij Bűn és
bűnhődés-ének lelki bugyraiba szállunk alá Szasa Filipenko könyvét forgatva. Nem
könnyű olvasmány, de megtisztító erejű. Dokumentumokkal hitelesített történelmi
környezettel a háttérben ad erkölcsi tartást a mi hétköznapi drámáink
elviseléséhez.