Beethovent hallani Mindannyiunknak ismerős a kép a szenvedélyes, komor
Beethovenről, aki elszántan küzdött, hogy felülkerekedjen a siketségen, aki
hallása elvesztése után is több mint egy évtizeden át folytatta a zenélést és a
komponálást. Ezt általában emberfeletti hősiességnek tekintjük, de az igazság
az, hogy Beethovennek a siketségre adott válasza nagyon is emberi. És azzal,
hogy demisztifikáljuk a tetteit, sokat tanulhatunk Beethoven zenéjéről. Talán
senki nem tud erről többet, mint Robin Wallace, aki nem csupán Beethoven
zenéjének szentelte életét mint zenetudós, de szoros személyes tapasztalattal is
rendelkezik a siketséggel kapcsolatban. Egy napon, negyvennégy éves korában
Wallace felesége, Barbara azt tapasztalta, hogy nem hall a jobb fülére ? a
hallásvesztést az agydaganata kezelésére alkalmazott sugárterápia okozta. Három
évvel később a bal fülére is megsiketült. Az életéből hátralévő nyolc és fél év
alatt, bár cochleáris implantátumot használt, Barbara soha többé nem élhetett
úgy, mint egy halló ember. Wallace megmutatja nekünk, hogy a közhiedelemmel
ellentétben Beethoven nem harcba szállt hősiesen a siketséggel, hanem annál
valami még nehezebb és nagyobb feladatot hajtott végre: alkalmazkodott a
halláskárosodáshoz, és megváltoztatta a zenével való kapcsolatát, s e folyamat
közben a zene természetének fontos szempontjait ismerte meg. A zene létrehozása
vizuális és fizikai folyamat lett számára, amely látható utasításokból és a
hangszerek mozgásából és rezgéséből fakad. A siketség talán lelassította, de
páratlan mélységű alkotásokhoz is vezette őt. Beethoven alkotó életének
története fonódik össze a könyvben Barbara és szerettei tapasztalataival, olyan
szempontokat ismertetve meg velünk, olvasókkal, amelyeket csak a siketséggel
élők mutathatnak meg. E szempontok könnyebben elérhetővé, érthetőbbé és
átélhetőbbé teszik Beethoven zenéjét is, és segítenek megérteni, hogy egy
fogyatékosság miként járulhat hozzá az élet teljességének megéléséhez és a
fejlődéshez.