A helység kalapácsa Jókedvében írta a helység kalapácsát Petőfi Sándor, csak úgy
buzog, forr, sistereg ma is e szertelen vidámság, humor; ahogy olvassuk és
jókedvűek leszünk mi is. Nincs ennél nagyobb ajándék, s hálás szívvel köszönjük
a költőnek a derűs perceket és könnyebb lesz tőle a lelkünk, amíg együtt élünk a
gunyorosan, de nagy szeretettel megírt teremtményeivel. Nevetve elmerengünk azon
is, hogy e különös hősi eposz csipkelődve, fricskázva kicsúfolja a dagályos
hőskölteményeket is, alkalmazva a fennkölt fogásokat a föld-hözragadt témában.
Sajdik Ferenc jókedvűen tovább álmodja és újra teremti az elbeszélő költeményt.
Ámulva és elragadva nézzük, hogy milyen könnyedén hangolódik rá s rajzolva-festi
látható képét e bumfordian tengelyes-talpas történetnek. E szinte határtalan
beleélő képesség elkápráztat és bűbájol, felerősíti a derűt, tovább hegyezi a
csipkelődést, cseppfolyósabbá teszi az érzelmességet. Hibátlanul követ minden
hangot, a lélek hajlásait, bártan hozzá teszi saját megjegyzéseit, ahogy például
megrajzolja a menekülési útvonalat a templomból. Méltó alkotó társa a zseniális
költőnek s így lett ez a könyv új és csodálatos alkotás. Csukás István