A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye Sajátos műfajú könyv születik,
amikor egy politikus adja írásra a fejét. A könyv alapvetően elméleti műfaj, a
politika viszont többnyire a mindennapi cselekvés helye. Egy közszereplő ezért
mindig ingoványos terepre téved, ha a napi eseményektől hátralépve, tágabb
kontextusban gondolkodik a világ dolgairól és az országa helyzetéről. Különösen
nehéz a helyzet, ha mindezt a harmincas évei elején - na jó, közepén - teszi
valaki. Még egyetemista koromban az egyik tanárom előadásán hallottam ugyanis a
következő adomát, amely jó időre megragadt bennem: Fiam, aki fiatal korában
sokat ír, az idős korában sokat szégyenkezik! Mit tehetnék? Igyekszem cáfolni
ezt a tételmondatot... Egy ilyen munka ráadásul szükségképpen nem teljes, nem
csak leíró, és nem is feltétlenül objektív. Nem teljes, hiszen a valóságot sosem
ismerhetjük meg egészen - ahogy mondani szokás: tükör által homályosan látunk.
Nem csak leíró, hiszen a politikában dolgozva nemcsak az a feladat, hogy
megpróbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, hanem hogy mindenhol, ahol
lehetőség van rá, hass, alkoss és gyarapíts. Nem is feltétlenül objektív, hiszen
az események sodrában nincs mód tudományosan összevetni a tényszerűt az
ideálissal. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikus írása és
tevékenysége fölött végső ítéletet majd a történelem mond; a jelenben pedig
szükségképpen vitát vált ki.