Festett szivárvány Nem csupán a szivárvány jelentett többet önmagánál, de a fény
és az égi fények is valami nem evilágit sugároztak mindig is magukból az ember
számára - állítja a névtelen szerző, akinek a szivárvány műtörténeti múltjából
összeállított gyűjteményére az unokaöccse talált rá egy kukából előbányászott
borítékban. Postai küldeményt olvasunk hát, amely egy szivárványról szóló esszé
és egy napló kézzel írt, összekeveredett lapjaiból áll. Az esszé a szivárvány -
és mellette az égábrázolások - művészettörténetét tekinti át a középkortól a 19.
század festészetéig a futóbolondszerző, aki ennek nyomán a neoplatonizmus
hatását is felfedezni véli e képtípusnál. Naplójából kiderül, hogy valóban
földönfutó, albérletből albérletbe költözik, miután elvesztette a lakását. A
napló feljegyzéseket tartalmaz aktuális lakhelye, egy lakótelep életéről, lakói
ellesett, kihallgatott mondatfoszlányaiból. Piaci évődések, átkok, pillanatképek
újszülöttnek örvendő szülőkről és gyermeküket vesztett öregek magányáról... e
pillanatképek úgy feszítenek hidat az esszé képei köré az itt és mostból, akár
egy szivárvány vízcsepp-prizmái, fanyar ellenpontjául az örök kérdéseknek. Az
eddig fordítóként ismert Béresi Csilla verseskötete 2015-ben jelent meg A tükör
peremén címmel. Képzőművészeti írásai többek között az Új Művészetben láttak
napvilágot.