Pénz az ablakban Vajda Péterre, azaz rám még a hatvanas években ragadt a Pierre
név. Hogy pontosan miért, arra részben ez a regényes, nagyon regényes
önéletrajzi elemeket is tartalmazó írásmű próbál válaszolni. Kallódásaim
regényes változata, mondhatnám. Lengyelországban, ?ód?ban végeztem a
filmfőiskolát, jó ideig azt hittem, világhírű filmrendező leszek. Nem így
alakult. És minden mást, ami ezután következett, felsorolni is sok volna: a
plasztikai sebészettől a gasztroesztétáig és végül két regény szerzőségéig.
Mindezen történések előzményét, vissza a gyökerekhez, a kallódás korát próbáltam
ebben a regényben első nekifutásra terápiás céllal, majd nekiiramodott
fantáziámnak ellent nem állva, amolyan klasszikusnak gondolt fejlődésregényként
megírni. Vajda Pierre regényében a pénz az ablakban fordulat érzékenyen és
pontosan fejezi ki egy nemzedék életérzését, életformáját, gondolkodását és a
környezettel szembeni ösztönös ellenállását. Noha azok a történetek, amelyek a
főhős életének meghatározó epizódjai - a szülők válása és a gyerekkor
elvesztése, szenvedélyes kamaszszerelem, apavesztés, árulás, bűnbeesés,
identitáskeresés -, valamennyiünk felnövéstörténetének emblematikus állomásai,
itt felidézve mégis beavató erejűek lesznek. Látjuk a nagyapa pikáns kalandját a
vonatkupéban a titokzatos kémnővel, érezzük az artyeki úttörőtábor fullasztó
légkörét, ahol vezényszóra napozunk és megyünk a vízbe, közben minden
energiánkkal igyekszünk életben tartani a washingtoni tudósító apa legendáját,
hogy ki ne derüljön, mi történt az igazival. Az a finom irónia, ami át- meg
átszövi a történetmondást, az olvasóban szorongató, a jelenre vonatkozó
kényelmetlen áthallásokat is ébreszt.