Festészeti és szépírási kézikönyv Amikor S. belépett a műterembe, rögtön tudtam,
alaposan ki kell őt ismernem, hogy a mélyére hatolhassak annak a
magabiztosságnak, annak a hidegvérű nyugalomnak, annak a szépséget és egészséget
kísérő iróniának, annak a nap mint nap tanult nyegleségnek, hogy ott sebezhessem
őt meg, ahol a legjobban fáj. Sokkal többet kértem tőle, mint amit egy képért
kérni szoktam, de szó nélkül rábólintott. Pedig le kellett volna tennem az
ecsetet rögtön az első ülés után, amely annyira megalázott, bár magam sem tudom,
valójában mivel, mert egy szó sem hangzott el. Egyetlen pillantást vetettem csak
rá, és azt kérdeztem magamban: Ki ez az ember? Ez az a kérdés, amelyet egyetlen
festő sem tehet fel magának, én mégis megkérdeztem. A Nobel-díjas portugál író
1970-es évek második felében kezdődő érett korszakának első regénye a
Salazar-diktatúra végnapjaiba kalauzolja olvasóit. A történet főhőse és egyben
elbeszélője, H. másodvonalbeli festőművész, aki többnyire gazdag és befolyásos
lisszaboni megrendelőinek készít tucatportrékat. Egy rutinmunka közben azonban
végérvényesen meghasonlik önmagával, és úgy érzi, folytathatatlanná válik a
művészete. Titokban belekezd egy második portréba is, viszonya lesz kuncsaftja
titkárnőjével, és naplóírásba fog, mégsem tud kitörni a művészi sematizmus, az
érzelmi sivárság és a politikai szabadsághiány fojtogató csapdájából. Saramago
kézikönyve meditatív, labirintusszerű szöveg a művészi alkotás folyamatáról, a
művészet társadalmi, politikai szerepéről és az állampolgári elkötelezettségről.