Kutyaélet Állatorvost sose harapj meg, még akkor se, ha hideg lázmérővel támad
hátulról. Jót akar. Egyszer volt, hol nem volt, élt Provence-ban egy angol író,
aki örökbe fogadott egy ismeretlen eredetű és kétséges vadászösztönökkel
megáldott kutyát. Peter Mayle a Fiú nevet adta négylábú kedvencének, és
Kutyaélet címmel megírta a nagyzási hóborttal és heveny üldözési mániával
megáldott fajtatiszta állat naplóját. A csupa szellem és humor írás
tulajdonképpen elmélkedés ember és kutya kapcsolatáról, megspékelve az emberi
miben létről szóló újszerű megfigyelésekkel, mindezt új nézőpontból: körülbelül
térdmagasságból. Megtudhatjuk, hogy a kétlábúak iránti vonzalom alapja a
rendszeres élelmiszer-ellátás, a tyúkok szeretete pedig azon az egyszerű tényen
múlik, hogy remekül egyesítik magukban a sportot és a táplálékot. A nagy
bölcselőktől vett idézetek közé gyakorlatias kutyaügyek és vidám történetek
keverednek, amelyekből egy felejthetetlen kutyaszemélyiség rajzolódik ki.