Mifelénk nincsenek padok Birtalan Andrea költői munkálkodásában legfontosabbnak
a keresetlenséget érzem. A természetes beszéd költőiségére épít. Így
döccenéstelen az alkaioszi strófa, a szonett, a tercina, a haiku? Kedvemre van,
ha egy költő ismeri a szakmát. A legtöbben életük során egyetlen verset írnak ?
sokféleképpen. Ez igaz Birtalan Andreára is. Próbaképp összerakosgatok sorokat
nagyon különböző megszólalásaiból: úgy születtünk átkozottan / a homlokunkon
lábnyomokkal / milyennek képzeled a kétségbeesést / bitófát ácsoló anyákról
álmodom / áramütésként jár át most a pánik / hogy puszta ésszel fojtod meg magad
/ úgy bontod second hand-lelkedet / mint nagyanyád a kötött pulóvered?
Felismerhető hang, sokféleségében azonos. Persze őt is megriasztja még a
?korszellem?, amire később fütyülni fog. Azt hittem, megértem rá, hogy
előkerüljön e pár sor, / de a lelkes orvvadász üldöz, a pátosz, / lásd, mit hoz
ki az emberből a rémes helyzet, / így írok törött, félkész sorokban verset.
Babitsra tekintve írja József Attila-i riadalommal: nem tudok, csak mást
szeretni, / egyszerű, hatalmas szívemben nem fér /egy akkora öl szenvedés, mint
én. Zalán Tibor