Törőcsik Mari Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról,
a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a
szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről,
mesterekről és pályatársakról. Majorelvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij
és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan
súllyal esik latba. Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről,
gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel
egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni... Beszélgetnek, sört
pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és
mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is
az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az
életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja - azt keressük, ki az az ember,
akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között,
hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra
hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a
könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a
világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán.
Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni. Tudni
kell szeretni. (Törőcsik Mari)