Csörögnek a zászlók - Válogatott írások 2000-2022 Elindulok a Négy Szabadság
parkjából, felmegyek a kompra, az East River másik partján a menyem, Lili jön
elém. A nyakába akasztott 'kenguruban' az anyukájához tapadva ott gőgicsél
boldogan, elégedetten a legkisebb unokám, Franka. De jó, hogy nem fogják tökfej
hazugságokkal tömni a fejét, hogy nem rendőrtábornokok fogják meghatározni, hogy
mit tanuljon, mit olvasson. De milyen rossz, hogy nem susoghatom a fülébe,
szinte esti imaként, ahogy negyvenegynéhány évvel ezelőtt Fanni lányom fölébe
mormoltam Weöres Sándor szavait, a Hold fohászát: 'Bibic-csibe, halljad, űz
engem az éj!' 1956. november 4-én arra ébredtem, hogy az otthonunk felett
repülőgépek vijjognak, az utcáról szórványos lövöldözés hallatszott. Nyilvánvaló
volt, hogy a szovjet hadsereg megtámadta, megszállta Budapestet, hogy a
forradalmat, amely demokratikus szocializmust ígért, a Szovjetunió katonai ereje
megsemmisítette. Kinyújtóztam az ágyban, és magamban elmormoltam: a
kommunizmusnak semmiféle változatában nem fogok hinni. Ezt az ágymélyi
fogadalmat, amelynek nem volt tanúja, sikerült megtartanom. A következő hetekben
röpcédulákat ragasztottam a házak falára, telefonfülkékbe. Amikor
letartóztattak, az ijesztgetések, fenyegetőzések ellenére megtagadtam, hogy
besúgó legyek. 1970-ben bekapcsolódtam az akkor szerveződő demokratikus ellenzék
munkájába, 1981-től az engedély nélkül megjelenő Beszélő egyik szerkesztője
lettem. Elvesztettem könyvkiadói állásomat, könyvesbolti eladóként kerestem meg
a betevőt, de barátok között éltem, és nem kellett hazudnom. 1988-ban részt
vettem Magyarország liberális pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége
megalakításában, országgyűlési képviselő lettem, de nem tudtam elfogadni, hogy
pártom koalíciós megállapodást kötött a diktatúra uralkodó pártjának
utódpártjával, így 1998-ban már nem indultam az országgyűlési választáson. Egy
civil jogvédő szervezetet, a Magyar Helsinki Bizottságot vezettem: kiálltunk a
migránsok, a fogvatartottak, a rendőri erőszak áldozatainak jogaiért: azt
folytattuk, amit korábban is tettünk: kihívóan éltünk emberi jogainkkal.
2007-ben a szervezet vezetését fiatalabb kollégáimnak engedtem át. Azóta csak
újságíróként, publicistaként veszek részt a közéletben. Szeretek írni, szívesen
írok, és az tesz boldoggá, ha azt érzékelem, hogy az olvasók is szívesen
olvassák az írásaimat.