Ha nem volnátok ti Kosztolányiról írtak már nem egy vaskos monográfiát, de a
híres nyugatos alkotóról kialakult képünket most mégis jelentősen átrajzolhatja
néhány levél. Nemrégiben ugyanis felbukkant egy jelentős
Kosztolányi-dokumentumegyüttes a költő életének utolsó szakaszából. A kéziratok
a költő utolsó szerelméhez, Radákovich Máriához kapcsolódnak. A férjezett
asszonyhoz írt levelek szerkesztett változatai korábban ugyan megjelentek -
azonban az eredetiek és azok, melyeket Mária írt Kosztolányinak, még nem. Hogy
miért érdekes ez? Azért, mert Radákovich Máriáról, a tízéves gyermekét nevelő
anyáról eddig szinte semmit nem tudtunk, pedig Kosztolányi kész lett volna
feladni a házasságát miatta, és úgy érezte, ez a szerelem még halálos
betegségére is gyógyulást hozhat. Máriáról annyit tudunk, hogy Kosztolányi
szerelmes volt belé, és írt hozzá egy verset, költői pályája egyik
legjelentősebb darabját, a megcsalt Kosztolányiné pedig egy dühös levelet,
amelyben szerencsétlen, tájékozatlan lúd-nak nevezte riválisát. Kosztolányi
mindent fel akart adni a szerelem hevében - de kiért is? Radákovich Mária
hús-vér nő volt, Kosztolányi előtt is, Kosztolányi után is. Volt saját élete,
férje, akitől a költő annyira félt, hogy még a sötétítőfüggönyöket is behúzta
házuk ablakain - e könyvből az is kiderül, miért. Kosztolányit is jobban
megértjük, ha megismerjük azt a nőt, akit szeretett. A kutatás egy pontján
azonban kiderült, hogy Kosztolányinak a felesége és Mária mellett volt egy
harmadik kapcsolata is. Ez a rejtélyes viszony húsz évig tartott, tehát közel
annyi ideig, mint a költő házassága Harmos Ilonával. Bennfentes szemtanúk
véleménye szerint pedig éppen ez a titkos kapcsolat segített Kosztolányinak
túlélni a házasságban eltöltött éveket. Ráadásul Kosztolányi egyik legismertebb
regényének ihletője is ő. Ez a kötet róluk szól, a Kosztolányit élete végén
körülvevő nőkről. Ha nem lettek volna ők, Kosztolányi sem vált volna azzá a
kiemelkedő irodalmi nagysággá, akit ma ismerünk. BÍRÓ-BALOGH TAMÁS a rá jellemző
olvasmányossággal, mégis sziporkázó szellemességgel, alapos szakmaisággal
mutatja be Kosztolányi Dezső életének legutolsó korszakát, amelyről eddig úgy
hittük, hogy mindent tudunk. De elképzelhető, hogy e pillanatig csak éjen és
homályon át láttuk, most viszont teljes fényben.