Az évek folyamán arról is meggyőződhettem, hogy mind többen vannak, akik a
felnőtt élet megéléséhez is nélkülözhetetlen játék/játszás fontosságát nem
csupán eredendő jókedvük kisugárzásával - hanem tudásukkal is hirdetik. Mind
többen tartjuk fontosnak és változatlanul időszerűnek a Kiss Áron-i felhívást:
Tegyük a játékot közüggyé! - vallja e kötet szerzője, Kriston Vízi József. A
történelmi példa is adott: 1890-ben a minisztérium egy szakértő bizottság
segítségével rendeletben hívta fel az iskolák figyelmét a játékok fontosságára,
azoknak a lehetőségekhez igazodó alkalmazására: A mozgással járó játék azon
eszköz, amely alkalmas arra, hogy az ifjúság lankadtságát eltüntesse, testét,
lelkét felfrissítse, a gyermekkoron túl is megőrizze az ifjúságnak oly kívánatos
és szükséges elfogulatlanságot és vidámságot. Ily körülmények között az
iskolának és a társadalomnak vált kötelességévé a mozgással járó játékot ápolni.
Az első teendő: megfelelő játszóhelyeket létesíteni, ahol az ifjúság szabad
óráiban üdülést és szórakozást találhasson. A tőke, melyet a közösség a
játszóhelyekbe fektet, gazdagon meg fogja hozni kincseit. A játékkedv, melyet
beoltunk a fiatalságba, áldásos hatást fog gyakorolni az egész nemzetre. Bő
évszázaddal később e kötet tanulmányainak szerzője az elődök lelkesedésével
folytatott munka esélyeiről így vélekedik: Nyilvánvaló: jó néhány évnek még el
kell telnie ahhoz, hogy a múlt és a közelmúlt tanulságait kellő mértéktartással
megfogalmazhassuk. Terveink között viszont már szerepel a játék és a játszás
pedagógiai vonzatainak magyarországi áttekintése vagy játszótér-kultúránk
évszázados múltjának feldolgozása. Így talán új, sajátosságaiban magyar, de
Európának is üzenő játékház modellünk átkerülhet végre álmodozásaink közegéből -
a valóságba. Szeretném hinni, hogy e kötet már nem csak címével hirdeti a
játékos-játszó magyar elme és szellem, a Homo Ludens Hungaricus jelenlétét.