1946 május elsején a párt-előkelőségek páholyába kaptam meghívást, s magammal
vittem hétéves kisfiamat is. Mialatt a felvonulásra várakoztunk, Rákosi
körüljárt, s mindenkivel váltott néhány szót. Mikor hozzánk ért, kezét Gyurka
fiam fejére tette, és nyájasan megkérdezte tőle: - És te, kisfiam, milyen
párthoz tartozol? - Gyurka, akinek modora hagyott némi kívánnivalót, hetykén
odavágta: - A szamárpárthoz! - s egy jól irányzott rúgást intézett a jó Rákosi
bácsi felé. Rákosi mosolyogva elütötte a dolgot, és továbbment... A Rádióra
külön terhet rótt a választás. A vezérelv ugyan változatlanul az egyenlő
mércével mérés volt a pártok között, de mikor Barcs közvetítésével lejött az
utasítás, hogy Rákosinak ezt vagy amazt a beszédét egészében közvetíteni kell,
ez ellen nem volt apelláta. A baj csak az volt, hogy Rákosi járta az országot,
és igen sok beszédet mondott; szónoklatai, szovjet mintára, órák hosszat
tartottak. S míg a kivezényelt tömegeknek nem volt más választásuk, mint
végighallgatni ezeket a tirádákat, én tisztában voltam vele, hogy a
rádióhallgatóságnak van egy lehetősége, hogy véleményét kifejezze: csak le kell
kattintani a gombot. (Akkor még nem tartottunk ott, hogy a tömb- és
házmegbízottak lakásról lakásra füleljenek: kinek hallgat a rádiója.)