Százharminc évvel ezelőtt született az első igazi vadászírónk: Bársony István.
Természetközeli boldog gyermekkorából táplálkozik későbbi írói világa, az utókor
számára ezek a novellák jelentik az igazi értéket. A hazai tájak századvégi
vadon természetéről, amely paradicsomai gazdagságúnak tűnik a mai ember
szemében, ő fest elragadó képet tollának páratlan színvilágával. Igaz, hogy ő
is, társai is akkor még kócsagot, túzokot vadásztak ? nem védte akkor még
semmiféle törvény a puskásoktól a ma már féltve őrzött állatokat; de azt is
kiérezzük írásaiból, hogy milyen könnyű szívvel ereszti le fegyverét, hagyja
futni zsákmányát. Boldogabb, ha vadásztarisznyájába egy-egy jó történetet
gyűjthet. Szepesi Attila a költő és természetbarát érzékenységével ?nagyította?
ki a remek állatportrékat a terjengősebb novellákból, elhagyván mellőlük a
nehézkesebb, avultabb részleteket. Felfedezteti velünk Bársony Istvánt;
szándékában Jurida Károly színes és fekete-fehér grafikái segítik.