Mindenki vándor, ha akarja, ha nem. A két pont közötti úton, ha becsülettel
szerzünk valamit, vérebként védjük azoktól, akik vérebként ragadoznák el... Néha
magunkhoz ölelünk vérebeket, akik mímelik az églakók kinézetét. Önmagunkban is
vív az angyal és a véreb. Minden a vándoron múlik. Jó utat választ-e... A rossz
úton, ha égre tekintünk, megszabadulhatunk a vérebektől... A jó úton, angyalok
vigyázzák a sorsunk. De mindkét út sajátja, adysan szólva, hogy ellovan... Ez
ellen protestál a költő... Angyalul. Vándorul. (Novák Valentin)