Amikor megismerkedtünk, Reményik Laci barátom már jó pár éve egyáltalán nem
látott. Tartottam a találkozástól: kinek ne lennének gátlásai, ha még egy
világtalant is a nyakába sóznak, amikor hegyen-völgyön terelgetné a gyerekeket?
A hegyen-völgyön itt meglehetősen szó szerint értendő: nem éppen kedvelem a
turistautakat, a hivatalos látványosságokat pedig kimondottan kerülöm. Egyébként
is: mi, akik épeknek tartjuk-mondjuk magunkat, iszonyatos kisebbrendűségi
érzésekkel fordulunk testi fogyatékkal élő társainkhoz. Tudjuk, sőt, érezzük is,
hogy segítenünk kellene őket valahogy, csak éppen sejtelmünk sincs róla, hogyan.
Így hát feszengünk, elfordulunk, és úgy teszünk, mintha észre se vettük volna...
(Fügedi Ubul)