Az ötvenes években számomra az igazi irodalom felfedezése nem volt könnyű
feladat. Fiatalemberként Márait, a nagyszerű írót és műveit csak nehezen
ismerhettem meg, hiszen az Aczél Tamások, a Gergely Sándorok világában
érettségiztem. Korán megszerettem határozott, elzárkózó, konok emberi, írói
magatartását, becsületességét, hosszú száműzetésében is megőrzött magyarságát, a
magyar nyelv iránti olthatatlan szeretetét. Soha nem beszélt mellé, nem alkudott
meg az álszocialista, kommunista világgal. A babitsi igényesség élt benne. Elsők
közt éles szemmel veszi észre a hitleri hang veszélyes hatását a tömegekre.
?Nagyon nehéz embernek lenni? ? vallotta. Talán a Naplók köteteit szerettem meg
a legjobban. Ezekben a könyvekben nagyon jelentősnek tartottam azok eredeti
tematikai, korábrázoló, vallomásos jellegét. Hiszen Márai itt nemcsak az emberi
lélek belső világát ábrázolja, hanem túl is lép azon ? korrajzot ad, miközben
olvasmányairól és öregkori gondjairól is szól. Mindig megragadott Márai varázsos
stílusa, szóhasználata, mondatainak ereje, ahogy lírai hangulatú sorai
váltakoznak tömör, drámai önvallomásokkal. Márai társammá vált egy különös
szellemi utazásban. Mindig hozzám is szólt és szól, figyelmeztet a mindhalálig
olvasásra. Szekér Endre