A történelem soha nem lehet az indulatok tárgya, csupán az emberi élet kerete,
ami akkor lesz elviselhetőbb, ha tudomásul vesszük: bármely korszak szereplői, a
gyilkosok is, a néven nevezettek és a meg nem nevezettek, az árulók, a
cseltevők, a fal mellett járók, az átalvók és a virrasztók, a hűségesek és az
őrzők is mind-mind, egy-egy jel, vagy üzenet pusztán a nagy folyamat tablóján. A
Vörös Szalon novellái ezért nem hősökről és anti-hősökről, győzőkről és
árulókról, elnyomókról és elnyomottakról, hanem a magunk mögött hagyott
Kádár-korszak jeles és jeltelen szereplőiről szólnak. A kötet nem mond ítéletet
senki felett és nem is felmentés senkinek. Hitelét az átélt tapasztalatok éppúgy
jelentik, mint az a szándék, hogy az író a maga szerény eszközeivel
hozzájáruljon a magyar történelem elmúlt korszakának jobb megértéséhez.