A Maestro! a komolyzenéről szóló könyvek között világviszonylatban kimagasló
példányszámban fogyott. Kezdetben különösen Nagy-Britanniában rosszul fogadták,
mert szentségtörésnek tartották, hogy bemutatom a múlt és jelen karmestereinek
gyarlóságait. Ez talán a legundorítóbb könyv, amit valaha olvastam. (Michael
Tanner) Idővel azonban olyannyira elfogadták a könyv igazságait, hogy azok
szinte közhelyesültek. A vád, amellyel elsőként én illettem őket, hogy a hatalom
és a pénz érdekében elárulták a hivatásukat, mára bizonyított ténnyé lett.
Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét,
valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására. Aki semmit sem tud a
hatalomról, sorra minden ismertetőjegyét felfedezheti, ha jól megfigyeli a
karmestert. (Elias Canetti) Hogy mi kell a felemelkedéshez? Nem sztárolás és
sztárok, hanem a mű, a szerző szándékainak és a közönségnek a tisztelete. Jó
kritika, amely hiteles értékmérője tud lenni rangnak és teljesítménynek. És az
államnak polgárai lelki egészségének védelmében legalább úgy kellene támogatnia
a komolyzenét, mint azt a nagy nemzetközi cégek térnyerése előtt, a hatvanas
évek elején tette. Norman Lebrecht Nem játszik hangszeren, nem okoz lármát, és
mégis a zeneteremtés képzetét kelti. A mesterség a tizenkilencedik század
közepén alakult ki, mikor a zeneszerzők felmondták a felelősséget partitúráik
vezényléséért. Százhúsz esztendő alatt a karmester a zeneszerző udvarának
alázatos szolgájából a zenei sors urává emelkedett. A vezénylés ködös és
meghatározatlan természetét tekintve egy jó karmester művészetét lehetetlen
definiálni. Valamely maestro képességeinek vegypróbája, hogy hogyan hat egy
megállapodott társulatra. A jó karmester életet lehel az új műbe. Az előadás nem
kottaolvasás, hanem értelmezés. (Fischer Ádám)