Ha valakit az ismeretlen felfedezése hajt, önéletrajzot ír. Micsoda
átláthatatlan sötét erdő, úgy hívják, személyiség. Akit a legkevésbé ismerek,
holott együtt élek vele réges-rég: önmagam. Ezt a valakit először eltakarta a
feladat, tudni, művelődni, továbbadni az olvasói élményt, megküzdeni egy idegen
szöveg magyarításával. Aztán többször újjászülettem életem során, egy friss
szerelem vagy egy-egy esztendőkig tartó külföldi utazás és tartózkodás
alkalmából. Gyermekkoromban a vészidőkben meggyilkolt magyar költő sorai
lüktettek bennem, a Thomas Mannt fordító Sárközi Györgyé: Néha úgy előrenyargal
az élet, hogy tétova talyigán el nem éred. Kergetned kell váltott lovakkal,
haragba jutni önmagammal. Micsoda alak az olyan, aki nem önmagára haragszik első
renden, mielőtt másokra támad? Rövidre fogva - az én életrajzom története
elsősorban a munkámé, a könyveimé, a fordításaimé. Valamennyi egy-egy kaland és
felfedezés emléke: az angol klasszikusok, a poétika története, a saját munkáim
vagy idegen szerzők világának meghódítása az Ügynök halálától az A miniszter
félrelép komédiájáig. Az önéletrajz azzal a személlyel vívott meg, aki mindezt
úgy hozta létre, hogy két világégés tanúja volt, szerelmes, csalódott, majd
felfedezte magának az állandóság varázsát. A Lezáratlan nyomozás persze mégsem
tanulmány önmagamról, messze van a rejtett öndicsérettől vagy éppen mellverdeső
gyónástól. Az ember a saját önéletrajzának foglya, a sztorija az önmaga előli
meneküléseké, megrendüléseké, újrafelfedezéseké. Sztori, a sarokban én, miközben
megy a mozi, a második világháború, fasizmus, kommunizmus,
ezerkilencszázötvenhat, a fal leomlása, Cambridge, Amerika. Egy életen át
haragban voltam önmagammal. Most elmesélem kibékülésünk történetét. Ungvári
Tamás