Egy fiatal tudomány -- nem is oly rég - azt a meglehetősen kétélű igényt
támasztotta, hogy kézírásból többet olvasson ki, mint amennyi a szöveg írójának
szándékában állhatott. Ez a lehetőség egyeseket egyenesen elbűvölt, mások
egyfajta társasjátékot láttak a kézírás elemzésében, megint mások, a
felvilágosultak ezt a tevékenységet a kártyavetéssel, a csillag- és
tenyérjóslással minősítették azonosnak. Mióta azonban egyetemeken is tanítják a
grafológiát, a kételkedők is óvatosabban ítélkeznek. A grafológia napjainkra
gazdasági vállalkozások kedvelt eszközévé vált, mivel segítségével feltárhatók
egy adott beosztásra, munkakörre pályázó személy képességei, hajlamai,
jellemvonásai, azaz meglehetősen nagy biztonsággal megállapítható a jelentkező
alkalmassága. Egyre gyakoribb ezért, hogy az üzletember képzett grafológushoz
fordul. A kevésbé igényes munkaadók beérik annyival, hogy a kézírásban beadott
életrajzot ők maguk tanulmányozzák és ösztönösen értékelik az írás által keltett
benyomást. Gondolja meg az Olvasó, hányszor járt el ugyanígy, ha kézírásos
levele érkezett, holott esze ágában sem volt, hogy grafológiai elemzésbe fogjon.
Még a múlt század kora hetvenes éveiben is félig-meddig művészetként gyakorolták
az írást. Fiatal emberek, mindenekelőtt kereskedők, nem sajnáltak időt,
fáradságot, hogy karrierjük kedvéért írásleckéket vegyenek, a szép és
gördülékeny írás elsajátítása érdekében. Nos, ez a gyakorlat akkor változott
meg, amikor az amerikai iparmágnás, Philo Remington (1816-1889) 1873-ban
megkezdte az írógépek tömeggyártását.