Az induló, fiatal költők első kötetében többnyire az a legérdekesebb mozzanat,
ami megkülönbözteti azokat a generációs társak műveitől. Ebben sejlik fel az az
egyéniség, amelynek fejlődését, kibomlását a pálya további állomásain
végigkísérni mindig izgalmas élményt jelent. Ténagy Sándor is nemzedékének
tipikus útját járta: a faluból jött a városba, itt tágult ki körülötte a
látóhatár, gazdagodó élményvilága és művészi eszköztára itt érlelte igazán
költővé. Városi elhelyezkedése azonban észrevehetően eltér a gyakori iránytól:
nehézségek nélkül illeszkedik bele az új környezetbe, lelkes hangon dalolja
annak vonzó, mozgósító megnyilvánulásait, és ugyanakkor szinte párhuzamosan -
nosztalgia nélkül - őrzi szívében tovább a falut. Verseinek kiemelkedő értékű
csoportját képezi a munkásélet lírai körképe, amelyet szerető, a gondokat osztó
és vállaló alapállásból fest meg, és eközben sem szürkül el benne a
származásából fakadó elkötelezettség. Hivatástudatként cseng ki soraiból, hogy ő
büszke-konok kaszásivadék, aki írásaival küldőit - a dolgozó népet kívánja
szolgálni.