Az ember különös fajta. Mindenki a saját szemszögét, a saját tapasztalatát
tartja valóságosnak. Csakhogy melyik valóság a valóságos, azt senki se tudja
megmondani nekem. Így aztán én minden szögből megvilágítom és átvilágítom a
dolgokat, én az alakjaimat a tenyerembe veszem és nagyítóval vizsgálom, én
ezeket az alakokat a zsigereimből húzom elő, a beleimből gabalyítom ki,
kikaparom a szívemből, megmártom az agyvelőmben, és utána felállítom, olyan
helyzetekbe kényszerítem a figuráimat, amelyektől irtóznak, amelyekben kiderül
kifélék-mifélék. Sohasem okoznak csalódást. Csak maroknyian állják ki a próbát.
Az elhanyagolható kisebbség. De a remény megmarad. Mert mindnyájan megdöglünk.
Ez az egész tompa agyú csorda. Radka Denemarková (1968), kiváló prágai dramaturg
regényében, ebben a sötét komédiában a maga egyéni módján azt a mély
emberismeretet, kérlelhetetlen éleslátást, groteszk humort csillogtatja meg,
melyre a cseh irodalom legnagyobbjai (és tolmácsolóik) kapatták a magyar
közönséget. A versbetéteket fordította N. Kiss Zsuzsa.