Demjan Parkinson egy reggel aláír egy (arab nyelven szövegezett!) szerződést,
amellyel lemond a nyelvi reform ötletének szerzői jogairól. Cserébe
obsitoslevelet kap a katonaságtól, egy zacskó dukátot, a hodzsa írását szemverés
ellen és egy kissé szürke posztot a török diplomáciai szolgálatban (birinci
katib első titkár), a kinevezésen egyelőre a széljegyzet: amikor Kemal pasa
átveszi a hatalmat. Kis ideig látjuk őket, amint búcsúzkodnak az isten háta
mögötti anatóliai vasútállomáson, melynek nevét nem tudjuk elolvasni, mert (még
mindig) arab betűs a felirat. Már a következő pillanatban elborítja őket a
hirtelen kerekedett homokvihar átláthatatlan felhője, amely egy idő után északra
húzódik. A rettenetes kór kieszelője, e könyv hőse, Demjan Lavrentijevics
Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy kolimai táborban, ahol
Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott. A megtépázott
Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti esztendőt egészen a
peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió széthullásáig, az összeomlásig,
amelyben az eddigre már rehabilitált Demjan Lavrentijevicsnek ha hitelt lehet
adni a leírt eseménynaptár és életrajz tényálladékának oroszlánrésze volt.
Különös betegségétől hajtva halála pillanatáig munkálkodik azon, hogy a világ
oly rég elveszett teljességét megpróbálja szilánkjaiból összerakni, állandó
harcban a vállalt betegség és az álságos egészség kiméráival, amelyek a pokol
kapuján át terelik a világot forradalmakba, háborúkba, ezotériába és alkímiába.
Olyan könyv ez, amely olykor a történelem menetét követi, és olyan történetírás,
amely olykor regénybe csap át. A bátor olvasón múlik, hol von magában határt
műfaj és műfaj, igaz állítások és valótlanságok között. Demjan Parkinson egy
reggel aláír egy (arab nyelven szövegezett!) szerződést, amellyel lemond a
nyelvi reform ötletének szerzői jogairól. Cserébe obsitoslevelet kap a
katonaságtól, egy zacskó dukátot, a hodzsa írását szemverés ellen és egy kissé
szürke posztot a török diplomáciai szolgálatban (birinci katib ? első titkár), a
kinevezésen egyelőre a széljegyzet: amikor Kemal pasa átveszi a hatalmat. Kis
ideig látjuk őket, amint búcsúzkodnak az isten háta mögötti anatóliai
vasútállomáson, melynek nevét nem tudjuk elolvasni, mert (még mindig) arab betűs
a felirat. Már a következő pillanatban elborítja őket a hirtelen kerekedett
homokvihar átláthatatlan felhője, amely egy idő után északra húzódik. Már nincs
ott sem Atatürk, sem Parkinson, sem az indóház. Demjan Lavrentijevicsnek a kies
vidéken nyoma vész. Többé soha semmit nem hallottam felőle, de mint a világban
előadódó történések tapasztalt megfigyelője, itt-ott egy-egy eseményben
felismertem láthatatlan keze nyomát és látható befolyását a különleges
betegségnek, amely róla kapta a nevét. A rettenetes kór kieszelője, e könyv
hőse, Demjan Lavrentijevics Parkinson halálát végkimerültség okozta 1947-ben egy
kolimai táborban, ahol Nyikolaj Nyikolajevics Kuznyecov álnév alatt raboskodott.
A megtépázott Parkinson név burkában tölt el további negyvenhárom halotti
esztendőt ? egészen a peresztrojkáig, a glasznosztyig és a Szovjetunió
széthullásáig, az összeomlásig, amelyben az eddigre már rehabilitált Demjan
Lavrentijevicsnek ? ha hitelt lehet adni a leírt eseménynaptár és életrajz
tényálladékának ? oroszlánrésze volt. Különös betegségétől hajtva halála
pillanatáig munkálkodik azon, hogy a világ oly rég elveszett teljességét
megpróbálja szilánkjaiból összerakni, állandó harcban a vállalt betegség és az
álságos egészség kiméráival, amelyek a pokol kapuján át terelik a világot
forradalmakba, háborúkba, ezotériába és alkímiába. Olyan könyv ez, amely olykor
a történelem menetét követi, és olyan történetírás, amely olykor regénybe csap
át. A bátor olvasón múlik, hol von magában határt műfaj és műfaj, igaz állítások
és valótlanságok között.