A huszadik század utolsó évtizedében a technikai, gazdasági és társadalmi
fejlődés hatására nyelvünk szókészletében jelentős változások mentek végbe:
korábban sűrűn használt szavaink egy részének gyakorisága csökkent, más szavak
fontossága (az új keletkezésű és idegenből átvett szavak számával együtt) pedig
erősen megnőtt. Szókincsünk mozgása tette szükségessé az 1988-ban megjelentetett
Helyesírási kéziszótár korszerűsítését. Ez elsősorban a szóanyag bővülését
jelenti: mintegy tízezer új adattal gazdagodott a száznegyvenezer szót
tartalmazó szótár, míg közel ezer, idejétmúlt tétel kimaradt. A szerkesztők:
Fábián Pál, Deme László és Tóth Etelka azokat a szavakat vették fel a szótárba,
amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, még ha olykor kézenfekvőnek tűnik is
a helyesírásuk: előfordulhat ugyanis, hogy szókapcsolatot vagy összetételt
alkotva már gondot okoz írásmódjuk. A szótár céljául - az analógiára építés, a
normaadás módszerét követve - elsősorban a helyesírási szempontból problematikus
és egyben közérdekű szavak beválogatását, s nem pedig a nyelvben meglevő összes
szó szerepeltetését tűzte ki. Az újonnan nyelvünkbe kerülő szavak helyesírásáról
az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága hozott döntést. A Magyar helyesírási szótár
minden tekintetben a magyar helyesírás alkotmányán, a Magyar Tudományos
Akadémiának ez idő szerint érvényes tizenegyedik kiadású helyesírási
szabályzatát (A magyar helyesírás szabályai, 1984) alapul, s az ott lefektetett
elveket érvényesíti a bőséges példaanyagon.