Amire csak a fák emlékeznek Hogy mennyi minden történhet egyetlen udvarban, a
láthatárig tartó tájban vagy egy házban, azt akkor tudjuk meg, ha elolvassuk
Kopriva Nikolett verseskönyvét. Ebbe a térbe még egy privát tenger is belefér,
és még Walt Whitman is betéved. Csak a végtelen magány türemkedik ki belőle.
Letisztult költészet ez, kevés ornamentikával, de fájdalmas érzelmi töltete
letaglózó, gondolatisága pedig gyönyörködtető. Erre mondjuk, hogy szép. Kopriva
Nikolett 1996-ban született Kisvárdán, de a kárpátaljai Munkácson nevelkedett. A
Debreceni Egyetem szabad bölcsészet szakán diplomázott, majd esztétikából
szerzett mesterfokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2015 óta publikál,
művei megjelentek A tökéletes zártság egyetlen pillanata című antológiában,
valamint az Év versei 2020-as kiadásában. 2019-ben az Irodalmi Jelen
debütdíjával tüntették ki, 2020-ban Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjban
részesült. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Ez az első kötete.