A világ legvidámabb embere Az egyik térde kicsikét megemelve, csípője alig
párcentire felém fordulva, mint egy jól beállított műtermi fotón. Persze,
először egyből ezt figyeltem meg, a combok, a csípő, a has ívét. Végighúztam
rajta az ujjaimat. Már a mellek felé közeledtem, mikor észrevettem azt, hogy
mivel korábban ébredt, mint én, az első regényemet, a Novát kezdte el olvasni,
amin halkan felnevettem. Annyira elmélyülten olvasta, hogy el sem tudtam vonni
róla a figyelmét, ismételgetve, hogy most aztán tényleg nem is olyan baromi
fontos az a Nova, és bár emiatt életemben először megbántam, hogy megírtam azt a
könyvet, mégis, én voltam a világ legvidámabb embere, abban a tünékeny
pillanatban. Amiről persze titokban tudtam, el fog morzsolódni majd az időben a
fenébe.