E kötet a magyar felvilágosodás korának szellemi életébe nyújt betekintést.
Jellemző, hogy a tárgyalt negyedszázad (1780-1805) időrendben első és legkésőbbi
művének szerzője egyaránt Bessenyei György, nemzeti művelődésünk
újjászületésének vezéralakja volt. Rajta kívül a korszak olyan kiváló íróival és
felvilágosult közéleti személyiségeivel találkozunk a kötetben, mint Batsányi
János, Kazinczy Ferenc és Hajnóczy József. Az ő - eddig jórészt feltáratlan -
irodalomszervező és művelődéspolitikai tevékenységük bemutatása mellett több
tanulmány bizonyítja, hogy a felvilágosodás eszméinek terjesztése és az
anyanyelvű irodalom kifejlesztésének ügye milyen széles értelmiségi rétegeket
foglalkoztatott. Itt feltárt tevékenységük jelentős részben a kor szerveződő
irodalmi életének fontos közvetítő eszközeivel: az újságokkal, folyóiratokkal
állt szoros kapcsolatban. A teréziánus korszak végén és a jozefinista évtizedben
kibontakozó szellemi pezsgés, a nemesi mozgalom ellentmondásos eredményei, majd
a magyar jakobinus mozgalom elfojtását követő kísérletek a felvilágosult
szellemű nemzeti művelődés értékeinek átmentésére: nagy vonalakban ezek a
törekvések tükröződnek az egyes kötet egyes fejezeteiből. A szerző mindezekkel a
kérdésekkel irodalomtörténetírásunk eddig meglehetősen elhanyagolt
nézőpontjából, az irodalmi élet közvetítőinek eddig kevéssé kutatott szerepét
feltárva foglalkozik.