Szerző: Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba L?Harmattan Kiadó, 2005 Lehet, hogy a
fiókban hagyott tojás megzápul csupán, ám a tojásban hagyott fiók előbb-utóbb
kikel. Nyílván ezen igazság deríthet fényt a Pitymalló Kesely azon homályos
eszméjére, mely egy fészekaljba zsúfolta Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba öt
eredeti színművét. A hímkesely közismerten gondos apa: gyakran szárnyaló kedvvel
gyömöszöl temérdek dögöt fiókái ámulattól tátott csőrébe. Ezek azután,
felcseperedvén egymás fejére tojnak s apjuk fejére nőnek - s máris égre kel az
egyik legarchetipikusabb drámai konfliktus: apa és gyermek örök ellentéte. Ebben
az ellentétben, némely skrupulusmentes szabadossággal, fellelhetjük azt a
kötetkompozíciós elvet, melyre a két szerző elmulasztott gondolni. A passzív
apaszívnek, a kötet címadó darabjának hőse vér szerinti apjában hiába keresi az
áhított példaképet. Két pótapa elismeréséért vetekedik tehát magával - míg az
egyiktől elfordul, a másikban csalódik. S ameddig a két apafigura végtére
egymásra, addig a tőlük független önmagára lel, korunk zavaros viszonyai között.
Ezen úgy meghatódom, hogy muszáj nevetnem. Az apatikus apatípus lehetne alcíme a
Romnak, annak a darabnak, mely kimódolt formahűséggel keseríti meg a reformkor
magyar irodalmának édes emlékezetét. A rombolás agg istenében nem nehéz
meglátnunk az önző nemzőt, ki irigy unalmában inkább rontja meg fia álmát,
mintsem magánál boldogabbnak gyaníthassa őt. Mindketten pocsékul érzik magukat,
már e rövidke darab végére is - ez legyen a legnagyobb örömünk! Apaiszodion: az
apai szó dión túltesz keménységében, amint ezt a Danaida-lányok megtapasztalják,
míg kardalaik szcénákká töredeznek. Az egyéni boldogságban magára találó boldog
egyéniség hamarosan a diszkalkuliás apa őrizte makacs hagyományban botlik el - a
kútról és a rájáró korsóról ez a darab se tud újat mondani. De aki végigolvassa,
a végtelen mitológiai szenvedésből bizonyosan ízelítőt kap. Apória, azaz Bem apó
riadt bizonytalankodása válik rákfenéjévé házasságának a Bem, a debreceni gács
című műben. Az öreg férfi és fiatal nő közti kapcsolat gyakorta nyugszik
apakomplexuson és vezet apofízishez, mely csontkinövést ezúttal, egyéni
leleménnyel, a felszarvazásra is vonatkoztathatjuk! Az Othello-történet XIX.
századi, magyarított szomorújátékká átdolgozott változatában a megjavult
intrikus hiába próbálja helyrehozni Bem apó és Csészényi Esteván miniszter
lányának házasságát, mégis gyermektelenné ügyetlenkedik minden apát, köztük a
sajátját. Ha neki nem is gratulálhatunk, legalább nekem igen, mégpedig ahhoz,
hogy ebben a darabban is sikerült fellelnem az archetipikus alapkonfliktust.
Apatália, avagy milyen ramazuri kerekedhet abból, ha valaki kiszedi magának mind
a hegynyi kását, s eképp üresen marad az apa tálja. A sehonnai bölcselő álhellén
tragédiája bízvást maradhatott volna a Leukokitoszisz-család belügyének, ha nem
támad az a remek aparopóm, mely a bonyolult, de egymásnak mégis könnyedén
ellentmondó családi viszonylatok kacifántjait is e koncepció Prókrusztész-ágyába
erőszakolja. A váratlanul kiserkenő vérségi kapcsolatok húsba vágó végjátékba
fúlnak, de a kertben lábatlankodó, temetetlen tetemek megtartják maguknak a
sötét családi titkokat. Az olvasó az egyetlen túlélő, aki mindent tudna, ha egy
fia szót is értene abból, ki kinek az apja. S ha még az apa-fiú kapcsolatban a
klasszikus és a posztmodern irodalom megcsúfolva-megőrzés viszonyára is felhívom
a figyelmet, hivatkozva a régi s a mai témájú drámák sajátos kölcsönhatására,
hát bizonnyal megszolgáltam az elismerést. Innentől a vállam várja a szerzők
veregetését, míg én nem vágom a képükbe jól megérdemelt tiszteletdíjamat,
kiáltván: Apage, apanázs! Hanem a nevemet már nem adom ehhez, főleg, minthogy
ugyanaz, mint az apámé, aki hajlott kora dacára nem a sérvével és a
szívritmus-zavarával törődik, hanem mindig mindenen röhög, csapkodja a gyenge,
csúzos térdét, és csak vihog, vihog és vihog, mint aki soha nem akarja
abbahagyni, a vén bakkecske! A kötet adatai: Megjelenés éve: 2005 Terjedelem:
274 oldal