Nem egy végső és cáfolhatatlan igazság földerítése volt a célom, hanem egy
olyan út megnyitása, amin végighaladva más kutatók idővel eljuthatnak akár a
teljes igazsághoz is. Abban azonban már most bizonyos vagyok, hogy a magyar
Szent Korona olyan titkokat rejt magában, amelyek az idők kezdetéhez vezetnek
vissza, amikor a magyarság ősei elszakíthatatlan kapcsolatba kerültek a
Mindenhatóval. A Szent Korona iránti megdöbbentő intenzitású tisztelet a
magyarok kollektív nemzettudatának talán legfontosabb pillérét képezi. Nem
túlzás azt állítani, hogy a Szent Koronához fűződő viszonyunkban megtaláljuk
mindazt, ami par excellence magyar. Nincs a Földön még egy nép, amelyik ilyen
rendíthetetlen hűségű tisztelettel, gondos szeretettel és hódolattal viszonyulna
egy létező tárgyhoz. Tegyük hozzá, egy olyan tárgyhoz, amelyre a nemzet legjava
mindmáig élő személyként, sőt uralkodóként tekint. Szükségszerű volt, hogy ezen
az úton haladva az időben visszafelé, eljussak Attila királyhoz, majd tovább,
Jézushoz és a mezopotámiai mágusokhoz, majd még tovább, mitikus őskirályunkhoz,
a nagy Nimródhoz is, akit sejtésem szerint az emberi civilizáció hajnalán
elsőként kentek föl uralkodóvá a vízözön előtti korszakból átmenekített Szent
Koronával. Ez utóbbi Isten segítségével és kegyelmével történt. Úgy hiszem,
éppen innen, ebből a különleges pillanatból fakad és közvetlenül Istentől
származik koronánk hervadhatatlanul tündöklő szentsége. Pontosan úgy, ahogy
minden titkok tudója, Jézus örökítette ránk főpapi imájában: jöjjön el az
országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. A magyar
Szent Korona tehát kapocs Isten mennyei országa és a mi földi országunk között.
Kapocs, de kulcs is, amely képes megnyitni előttünk a végtelen jóság földöntúli
birodalmát, amennyiben méltóvá válunk erre.