A páfrányok a meglepetések növényei. Fantasztikus alakgazdaságukkal váratlanul
találjuk szembe magunkat. Némelyikükről nem is hinnénk, hogy páfrány, mert
ismereteinkben csak a szeldelt, többé-kevésbé finoman osztott, zöld levelű erdei
pajzsika vagy a cserepes Nephrolepis a páfrány. Pedig nagyon gazdag ez a
növénycsoport - és nagyon változatos. Mintha róluk írta volna Goethe e sorokat:
...a levél, amelyet sarjaszt, nem a múltkori mégsem: - változatosságban túltesz
a régin az új, - mely dúsabb, eresebb,... - Hogy teli csipkével, bordával a sok
buja síklap! - mintha nem ismerne sarjadozása határt. - Valóban, köztük szinte
határt nem ismerő szélsőségekkel találkozhatunk. Az alig egy centiméteres, kúszó
gyöktörzsűektől a húszméteres, magas páfránytörzsekig minden lehető méret és
alak előbukkan. Amikor már azt hisszük, hogy a természet egy fajnál pontot tesz
a levél szerveződésére, ott kezdődik még csak a variációk birodalma. Külön
említést érdemelnek - mint az alkalmazkodás iskolapéldái - az epifiton (fánlakó)
páfrányok, a gyűjtők dédelgetett és féltett növényei. Ez a sok különlegesség nem
elérhetetlen: megszelídítve lakásunk vagy kertünk hálás növényei. A könyvből
megtudhatjuk róluk, hogyan neveljük őket, milyen körülmények között
bontakoztatják ki teljes szépségüket, és miként lesznek hosszú időre meghitt
társaink. És még két dologra felhívjuk a figyelmet: a páfrányok között több az
igénytelen, edzett faj, mint gondolnánk, melyek még a száraz levegőjű lakásokban
is megmaradnak; mások a kertbe ültetve a természetből mindannyiunk által jól
ismert, többszintű erdei növénytársulások emlékeit idézik.