A holnapután iskolája Az iskola az emberi kultúra megmentésének kulcsa, ez
azonban nem valamilyen mechanikus megőrzés, és nem egyenlő a változatlansággal.
Az alapvető kérdés az, hogy ebben a soha nem észlelt gyorsasággal változó
világban milyen lehet és legyen a 21. és a 22. századi iskola, miként közelítsen
pedagógus és szülő a gyerek, illetve a virtuális világ viszonyához, mit kezdjen
a mesterséges intelligencia kétségtelen térhódításával, féljen tőle, vagy inkább
használja. A ma és a jövő pedagógusainak minden eddiginél alaposabb és biztosabb
tudásra van szükségük ahhoz, hogy az emberi tudás megértésére, tiszteletére,
szeretetére és élvezetére neveljék a gyerekeket. A pedagógusképzésben túl kell
lépni azon, hogy a megtanult tananyag továbbadásának minél hatékonyabb útját
keressük. A szövegek feldolgozása a legkomplexebb eszköz és a legbiztosabb
módszer gyermekeink érzelmi és intellektuális fejlesztésében. A holnapután
iskolájában ilyenformán központi szerepet kell kapnia. Az iskolának alapokat
kell nyújtania, és elsősorban olyan kompetenciákat kialakítania, amelyek
alkalmassá teszik a gyerekeket arra, hogy az öt-tíz és harminc év múlva
megjelenő jelenségekkel is boldoguljanak. A technika ugyanis mindig előrébb fog
járni, mint amit az iskola képes feldolgozni és hasznosítani. A mesterséges
intelligencia ugyanakkor kivételes hangsúllyal hívja fel figyelmünket arra, hogy
az iskolának folyamatosan engednie is kell korábbi jellemzőiből, és amit a
mesterséges intelligencia valóban meg tud oldani helyettünk, azt ne féltsük
tőle. A holnap és a holnapután iskolájának az a feladata, hogy gyermekeinket a
tényleges emberi-fizikai-természeti valóságban, valós önmagukkal harmonizálva
készítse fel az életre. Hogy aztán ezen a biztos talajon állva, tudatosan
hívhassák segítségül - a munkától a szórakozásig, a hétköznapi élet segítő
funkcióiig - a virtuális valóságot.