Az archetípusok és a kollektív tudattalan - C. G. Jung összegyűjtött munkái 9/1
Az archetípusok és a kollektív tudattalan C. G. Jung analitikus felfogásának
központi fogalmai. Eredetüket a szerző legkorábbi publikációjáig, a Zur
Psychologie und Pathologie sogenannter occulter Phänomene (1902) című orvosi
disszertációig követhetjük vissza, amelyben egy fiatal hisztériás médium
fantáziáiról számol be, és hasonló forrásokat követve vizsgálódik. A nevezett
két fogalomra számos későbbi írásában utal; lassanként egyre határozottabb
körvonalat öltöttek az első meghatározások, amelyeket azonban mindig
újrafogalmazott, míg végül ki nem alakult az elmélet stabil magva (a szó eredeti
értelmében finomította a meglátásait). Jelen kötet olyan munkákból áll, amelyek
1933 és 1955 között keletkeztek, és a címként szolgáló két fogalmat
körvonalazzák, dolgozzák ki. Az első három tanulmányt (A kollektív tudattalan
archetípusairól, A kollektív tudattalan fogalma, Az archetípusról, különös
tekintettel az animafogalomra) elméleti alapvetésnek tekinthetjük. Ezeket olyan
publikációk követik, amelyek egy-egy archetípussal foglalkoznak, nevezetesen az
anya, az újjászületés, a gyermekisten illetve az isteni lány, majd a szellem
motívuma a népmesék alapján, és az úgynevezett csaló (kópé). Legvégül az
archetípusok és az individuációs folyamat kapcsolatának vizsgálata következik,
amelyet a szerző először elméleti síkon a Tudat, tudattalan és individuado című
írásban, majd gyakorlati síkon egyetlen individuációs folyamat képsorozata révén
mutat be, amely az analitikusi munkájából származik. A mandalák központi
szimbolikájával foglalkozik a kötet két utolsó tanulmánya.