Kontextus és fenomén II. A fenomenológia nem tesz erőszakot a metafizikai
hagyományt belsőleg formáló indítékokon, melyek rosszul föltett kérdések és
helytelen módszerek áldozatául estek; ennek megfelelően nem áll meg azelőtt,
hogy elérte volna a 'legfőbb és végső' kérdéseket - írta Edmund Husserl a
Kartéziánus elmélkedésekben a fenomenológiai metafizika lehetőségéről. A jelen
kötet a korábbi munka (Kontextus és fenomén I. - Igazság, evidencia és
tapasztalat Edmund Husserl munkásságában) fonalát veszi fel, és viszi tovább -
azonban önálló könyvként is olvasható. Azt mutatja meg, hogy Husserl hogyan veti
fel a bizonyosság és igazság kérdését az időbeliség és a keletkezés problémáinak
vezérfonala mentén. Ezzel összefüggésben bemutatjuk a filozófus arra irányuló,
egyre elszántabb és radikálisabb erőfeszítéseit, hogy a fenomenológiai módszer
és a szemlélet határait kitágítsa a végletekig, s ezáltal hozzáférhetővé tegye a
fenomenológia számára a végső metafizikai kérdéseket is. Ennek során a
fenomenológia végső soron a radikálisan időbeli folyamatként, eseményként értett
Abszolútum megismerésének kérdéseihez vezet, végül magához Istenhez. Ily módon a
fenomenológia Istenhez vezető nem-felekezeti, illetve ateista útként fog
megmutatkozni.