Ha feltámadnak mind az álmok, ha fölkeresnek mind az árnyak A következtetés,
amelyre Margócsy István cikke az Arany-emlékév kapcsán kifutott, Ady, és
tetszőlegesen behelyettesítve, valamennyi klasszikus szerzőnk kapcsán érvényes:
?Újra kellene olvasni Aranyt! [vagy Adyt ect.] ? s nem az iskola szemével! ?
hányszor hangzott már fel a kegyes óhaj, s hányszor maradt meghallgatatlanul.
Pedig, úgy vélem, nincs más megoldás: újra kell olvasnunk a magunk számára
Aranyt [vagy Adyt ect.], hogy fennkölt Atyából beszélgetőtársunkká, kortárs
szerzővé váljék ismét: akivel kommunikálni lehet olvasás közben ? hátha van
olyasmi, amiről ugyanazt gondoljuk (akkor is, ha ő persze jobban meg tudja
fogalmazni a magáét...).?