A macsók nem sírnak A Szex and Drugs and Rock&Roll szlogen még az előtt
kimúlt, hogy a papám megtudta volna, milyen színű a mamám bugyija. A mai
változata valami ilyesmi kéne, hogy legyen: Pénz - Rádió - Orális szex. A srác,
aki ezt mondta nekem, nemrég meghalt a herointól. Igazából a haverjaimnak
majdnem a fele meghalt, mielőtt még betölthették volna a harmincat... Azt
mondják, a regényem útmutató minden szerencsétlennek, akik átaludták a
fiatalságukat, az életüket... Ebben az évben leszek harminc. Fogalmam sincs,
hogyan történhetett... A sör a lételem, a vodka extra, a tequila rituálé, és ha
semmi sincs, akkor jöhet a bor. Kocsmák, klubok, névtelen lányok - a főhős és
barátai múlatják így az időt nap mint nap Szentpétervárott. Újságírók, zenészek,
vállalkozók: a peresztrojka generáció, mely a történelmi változásokat ahhoz
köti, hogy akkor éppen milyen márkájú farmert viselt, és milyen zenét
hallgatott. Mi lehet borzalmasabb a fiatal felnőttkornál, amikor önmagadat még
mindig nem ismered eléggé, miközben az élet már elszáguld melletted, mint a
gyorsvonat. Semmi. Ekkor a bulik, szoknyák és sörök hivatottak megmenteni az
embert, de nem teszik. A Macsók nem sírnak, ha nem is rólunk szól, de a
kortársainkról, akiket ismerünk, akik mellettünk élnek, vagy inkább éltek...
Hogy miért éltek? A szex szerelembe torkollik, az alkohol heroinba, az élet
pedig halálba... Egy regény a harmincon aluli korosztályról. Egy art-terápia:
van, aki felismeri, hogy minden hiábavaló volt és felvágja az ereit; van, aki
kolostorba vonul; Sztogoff pedig írt egy könyvet. Ilja Sztogoff 1970-ben
született, a diploma megszerzése után árult bicikliket, volt tanár, dolgozott a
televíziónál, élt Berlinben. 1997-ben elnyerte a Zenei újságírásért díjat
Szentpétervárott. A macsók nem sírnak az első regénye. A 69-ben amatőr sztriptíz
volt. Ritkán akadtak jelentkezők. A showman egy óvszerkosztümbe volt öltözve.
Narancssárga feszülő kezeslábas, bojttal a tetején. A hasa alól egy vízvezeték
csapja állt ki. A sztriptízelők bátorságáért járó jutalom vodka volt. Az
óvszer-ember töltötte poharakba a csapból. - Tudod mit, én táncolok! Hogy
meghalljam, Gleb közvetlenül a fülemhez hajolt. A műsorvezető mikrofonnal a
kezében megkérdezte: - Van még jelentkező? - Gleb pedig felemelte a kezét és azt
mondta: - Van! A szvetterét Gleb a bárban hagyta. Ügyetlenül felmászott a
színpadra, hunyorgott az éles reflektorfényben és elvigyorodott. A közönség
tapsolt az új áldozatnak. A Livin' La Vida Locára kellett vetkőznie. A dal a
beköszöntő szezon slágere volt. Miközben áthúzta a fején a drága inget, Gleb
leszakított róla néhány gombot. A pólója koszosnak tűnt. Gyorsan levetkőzött
derékig és az övéhez nyúlt. Arról a helyről, ahol álltam, láttam a rosszul
kifestett színpad szélét és Gleb meztelen torzóját, az elöl állók feje felett.
Milyen fehér... még nem barnult le. Nem baj, nemsokára lebarnul. Gleb
összeszedte a szétdobált ruháit és elment, hogy megkapja a megérdemelt vodkát. A
vodkát egy nagy műanyag pohárba öntötték, egy egész nulla hetes üveggel.
Visszamentünk a bárba. Leöblíteni nem volt mivel. A lányok férfiasan nagy
kortyokat ittak, alig kaptak levegőt és verdestek a szempilláikkal. A
szomszédaink kíváncsian néztek Glebre. Aztán a lányok elmentek táncolni... de
lehet, hogy csak kezdték rosszul érezni magukat? Mi még ittunk. Aztán odaült
valami homályosan ismerős alak, kerek szemüvegben. A vodkát kezdtem az ő sörével
leöblíteni. A táncteremben a fogatlan buzi, Sura üvöltött. Aztán a lányok végleg
elvesztek. A homályos ismerős vett valamit... Gleb behozta a ruhatárból a
bort... a továbbiakra élénk színekkel kiszínezve emlékszem.